Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
Itbusiness club akcióterv
Forrás: itbusiness.hu

Rendhagyó témában - az infokommunikációs technológiák szektorának iparpolitikai akciótervét ismertetve és az első visszajelzésekre fókuszálva - tartotta meg novemberi rendezvényét az itbusiness Club. A szokottól eltérő helyszín sem zavarta a résztvevőket a markáns vélemények kimondásában.

A közeg Papp Péter (Kancellár.hu) szerint jó volt arra, hogy a gazdasági miniszter torzításmentesen láthassa, hogy a szakma, aminek az akciótervet címezték, milyen véleménnyel van az elképzelésekről. - És azt gondolom, hogy bár kapott jót és kevésbé jót is, számára is haszons volt ez a találkozó - mondta a cégvezető, aki szerint az a legfontosabb, hogy az it szektor továbbra is előrefelé menjen. Papp Péter szerint minden további kívánalom csak ezt követően fogalmazódhat meg.

A kormány most megjelent IKT akciótervével kapcsolatban tartott első szakmai beszégetésen ő is csak az egyik illusztris vendég - és érdemi hozzászóló - volt. A novemberi itbusines clubot követően kameránk elé hívtunk több szakembert, mondják el a véleményüket az akciótervről és a Varga István gazdasági miniszter által kezdeményezett szakmai találkozóról.

Íme a hozzászólók újabb csokra:  

 

A videó megtekintéséhez kérem frissítse böngészőjét!
data cms108445 interju2nov.flv
 

Kapcsolódó anyagok

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2072 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Laufer Tamás

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4951 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: