Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

kormanyzati_adatkozpont.jpg
Forrás: ITB

Immár 36 szakrendszer számára biztosít felhő alapú szolgáltatást a Kormányzati Adatközpont (KAK), amely az e-közigazgatás és az elektronikus ügyintézés egyik legfontosabb infrastrukturális elemévé vált.

2015 óta folyik és csak 2020-ban fejeződik be az a közös KÖFOP-VEKOP projekt, amely 16,322 milliárd forintból teremt egy bővíthető, biztonságos, korszerű informatikai géptermi infrastruktúrát az államigazgatás számára – hangzott el a projekt aktuális eredményeit bemutató sajtótájékoztatón. A korszerű infrastruktúra és az azokon futó e-közigazgatási szolgáltatások megvalósítása elsőrendű érdek, mert több állampolgár akar elektronikusan ügyet intézni, mint azt bármikor gondolták volna – mondta az eseményen Hajzer Károly, a BM informatikáért felelős helyettes államtitkára. Ügyfélkapus eléréssel a választókorú magyar lakosság mintegy fele rendelkezik, az ePapír segítségével pedig már 1,18 millió ügyet indítottak az állampolgárok.

A Kormányzati Adatközpont nettó 1531 négyzetméter alapterületen üzemel, és TIER III-as  minősítéssel rendelkezik, mondta el Bancsics Ferenc, a KAK kiépítéséért és üzemeltetéséért felelős NISZ Zrt. vezérigazgatója. Az adatközpont egyik fontos feladata a szerverkonszolidáció. Ennek során  az államigazgatásban korábban üzemeltetett mintegy 3 ezer szerverteremből átköltöztetik a számítógépeket a KAK fizikailag és IT-biztonsági szempontból is sokkal jobban védett és magasabb szintű felügyelettel ellátott környezetébe. A költözés során sokszor a számítógépeken futó szoftverek is modernizálják.

Hajzer Károly, a BM informatikáért felelős helyettes államtitkára
 

Az alapterület jó részén a KAK Felhő üzemel, amely igények szerint infrastruktúra-, platform- vagy akár szoftver alapú szolgáltatásokat (IaaS, PaaS, SaaS) tud nyújtani. A kihasználtságot biztosítja, hogy a zöldmezős beruházásként létrejövő közigazgatási fejlesztések esetén a szervert kötelezően a KAK Felhőben kell elhelyezni, illetve a bővítéseknek is ezen kell történnie. A KAK Felhő egyebek mellett a személyiigazolvány-, lakcím- és útnyilvántartások, valamint a kormányhivatalokban használt rendszerek számára biztosít informatikai hátteret.

Az adatközpont közel fele hoszting területként üzemel, ahova azokat az informatikai rendszereket költöztetik, amelyek különféle okokból nem működhetnek a felhőben. Ezek közül kiemelkedik a NAV és a Magyar Államkincstár szerverkörnyezete, de egyes KÖFOP fejlesztési projektek szervereit is itt helyezik el.

A projekt 2020-ra tervezett befejezésére több mutatószámnak is meg kell felelnie a KAK-nak, tette még hozzá Babócsy László projektigazgató. Így például legalább 30 darab rendszert kell átadni éles üzemeltetésre; 20 százalékos költségmegtakarítást kell elérni az üzemeltetésben; és 40-ről 12 órára kell csökkenteni az informatikai üzemeltetési környezet létrehozásával kapcsolatos üzemeltetői tevékenység átfutási idejét.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Németh Péter

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4964 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: