Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
03_Delacroix_Le_28_Juillet.jpg

„A szék határozza meg a tudatot” hozzáállás gyönyörűen tükrözi, hogyan változik az ember viszonya a szabadság topikhoz. Életkortól, élethelyzettől, gazdasági helyzettől, digitális felkészültségtől, cégben betöltött pozíciótól függően „dinamikusan” alakul.

Emlékszem, kislányként mi sem volt természetesebb annál, mint hogy a suli befejezését követően az egész család lecuccolt a Balatonra és augusztus 20. után jöttünk vissza Budapestre. Akkor még végtelennek tűntek a nyarak, és pedagógus szülők gyerekeként annyira adta magát, hogy nyaranta is együtt volt a család. Aztán amikor már én is elkezdtem dolgozni, sőt a GYES is lejárt, akkor esett le a tantusz, hogy micsoda jó dolgunk volt anno nekünk, nem kellett logisztikázni a szülőknek. De én még mindig szerencsés voltam, mert egyrészt a nagyszülők tárt karokkal várták a fiaimat Balatonon, másrészt a kutatóintézetbeli tudományos munkatársnak járó plusz 12 nap szabi valóságos Kánaánt jelentett. És szemrebbenés nélkül ki is vettem mindet. Nem is ellenkezett a főnököm, és a kutatóintézetben sem állt le az élet. Egymást között megbeszélve, de mindenki faltól-falig kivette a szabiját.

Aztán ahogy múltak az évek, egyre kevésbé vették jó néven, ha valaki többször vagy netán hosszabb időre (értsd három hétre) szándékozta szabadságolni magát. S ezzel a kialakult elvárással a munkáltatók többsége szép csendben visszaélt, a munkavállalók meg nem akartak konfrontálódni, akkoriban még féltették a munkahelyüket. Munkavégzés szempontjából a média világa talán kicsit szabadabb volt, érdemben akkor és annyi időre mehettünk szabira, amennyire akartunk, no meg annyira, amennyire a törvényi keretek erre lehetőséget adtak. Mentünk is! És milyen jó volt! Feltöltődtünk. Kipihentük magunkat. Élményekkel telve tértünk vissza, és aztán nagy lendülettel vetettük bele magunkat újra a munkába.

Nekem az első „törést” az jelentette, amikor főszerkesztőként észnél kellett lennem, hogy bármennyire is kínos, de nem írhatom alá gondolkodás nélkül mindenki szabadságkérelmét, mert „a lapnak időben, magas minőségben kell megjelenni” elvnek mindent alá kell rendelni. Még a szabadság ütemezését is. Beleértve az enyémet is. És ekkor találtam először magam szemben azzal a helyzettel, hogy ebben a nagy harmonizálási folyamatban szép csendben a sor végére kerültem, mert azt gondoltam, hogy a munkatársak szabadságigényeinek nagyobb a prioritása az enyémnél. De amikor sok ember dolgozik egy szerkesztőségben, akkor azért ezek menedzselhető dolgok, és csak kisakkoztam, hogy én is mehessek a családdal nyaralni, telelni, hosszú hétvégézni.

Aztán amikor beindultak azok a folyamatok, hogy az újságírók, grafikusok többsége már nem csücsült benn a szerkesztőségben, hanem többnyire otthonról dolgozott, onnantól az, hogy ki és mikor megy szabadságra, már nem számított annyira relevánsnak. Tudják, hogy a kiadó ritmusához igazodva vannak „szent idők”, amikor a maguk fizikai valóságában is elérhetőnek kell lenniük. Nincs is ezzel gond, elfogadták, betartják ezeket a szoft szabályokat, ennek köszönhetően a szabadságfokuk igen magas. Persze, akik a munka jellegéből adódóan benn csücsülnek a kiadóban, náluk kicsivel több egyeztetés szükséges, de azért a szabadság kérdésköre miatt nincsenek érdemi viták. Mondjuk, azért nekem nem ment ennyire egyszerűen, hogy ezt az attitűdváltást helyre tegyem az agyamban és a lelkemben, de sok vezetőnél láttam, hogy ugyanezzel a problémával birkóztak: sokan azt gondolták, hogy nekik folyamatosan helyt kell állniuk, ha ők nincsenek ott, akkor azt érezték, nem úgy mennek a dolgok. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy pár éven át én is az éves szabadságom töredékét vettem csak ki. Ma már tudom, hogy ez nagy butaság volt. Köszönhetően annak, hogy imádom, amit csinálok, nem vezetett kiégéshez ez a fajta nonstop munkavégzés. S miközben az ember folyton folyvást csak dolgozott, párhuzamosan, szép csendben a vezetői képességei is fejlődtek.

Talán ez utóbbi, no meg az jelentette a fordulópontot, hogy mindaz, amit az ITBUSINESS és a BEHAVIOUR hasábjain írunk, magunkon, magamon is alkalmaztuk, alkalmazzuk. Így aztán digitális pórázzal a kezemben már hosszú évek óta elmerészkedem hosszabb távollétekre, többször is. Hogy ez most szabadság vagy sem, nézőpont kérdése. Engem nem zavar, hogy a munka és a magánélet időnként összecsúszik, én így vagyok nyugodt, és ezeket a távolt töltött időket szabadságnak élem meg. Abban nem vagyok biztos, hogy a kollégáim is annak látják. Ugyanakkor, ha ők írják a cikküket Svédországból, interjúznak Erdélyből, készítik a látványterveket Kanári szigetekről, tördelik a lapot a Pilisből, vagy épp Máltáról egyeztetik a kedves hirdetővel a PR-cikket, küldik otthonról a meghívót valamelyik rendezvényünkre, akkor ők is ugyanazt érzik, mint én, amikor Ázsiából vagy a Balaton partjáról vezénylem a lapzártát vagy az évzárást. Mindenki szépen, határidőre minőségi munkát produkál, s közben azért pihen, töltődik és energikusan és szívesen tér vissza a céghez.

Jó darabig ültem a hullámvasúton, míg munkáltatóként minderre nemcsak rájöttem, hanem el is fogadtam, hogy a jó időben, kellő hosszúságú szabadság nemcsak a munkavállalónak (beleértve magam is) fontos és értékes, hanem a cég szempontjából is az.

Hogy kinél mi vált be azzal kapcsolatban, hogy bátran ki merje adni munkatársainak és önmagának a szabadságot, nem tudom, de szívesen tanulok mások tapasztalatából, hogy azok az ominózus vezetői képességek hadd gyarapodjanak!

Rovatok

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Németh Péter

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4964 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:ADAPTO Solutions Kft.

A legkeresettebb cégek: