articles

03_19_itbusiness_vezer.jpg
Forrás: ITB

Nemcsak írunk a követendő trendekről, hanem alkalmazzuk is azokat

Ebbéli tevékenységünket kissé nagyképűen akár példamutatásként is felmutathatnánk. De gyakorlatilag ezek nélkül az ict-megoldások nélkül elég nehézkes lenne a stabil üzleti működés, még egy igazán kis méretű kkv esetében is.

Bevallom, mindig nagy kerek szemekkel nézek, amikor egy klubrendezvényünkön az adott technológiáról szóló beszélgetésen kiderül, hogy a jelenlevő cégeknél a szóban forgó technológiát csak szőrmentén alkalmazzák. De fordítva ugyanezt a meglepetést látom a szemekben, amikor kiderül, hogy az ITB érdemben papírmentesen működik, vagy hogy mi már egy jó ideje cakk-pakk elköltöztünk a felhőbe, no meg videókonferenciázunk, és a crm is a napi sales- és backoffice rutin része.

Ezek a termék-és szolgáltatás-bevezetések mindig nagyon tanulságosak. Egyrészt emberi oldalról érdekes tapasztalás, hogy mekkora az ellenállás ezekkel kapcsolatban a kollégák részéről. Másrészt ilyenkor primer tapasztalatokat gyűjtünk szállítói oldali ügyfélkezeléséből, technológiai felkészültségéből.

Az utóbbi hónapok is – részben – erről szóltak, mert október végén jöttünk ki az új itbusiness.hu weboldallal. Aminek azért már ideje volt, hogy megtörténjen. Hisz az ITB online megkülönböztetése eddig nem volt annyira markáns, mint amilyen karakteresek print magazinjaink, eventjeink.

2009-ben az év honlapjának választották az itbusiness.hu oldalt, s azóta, bár történtek kisebb ráncfelvarrások, a site strukturálisan nem sokat változott. Közben viszont változott a kiadó portfóliója, az ITB stratégiai irányai. És médiaszakmai alapvetés, hogy a portfolió valamennyi elemének ezt a stratégiát kell tükröznie. Így az online-unknak is.

Vettünk hát egy nagy levegőt, és a stratégiát megvalósító strukturális és dizájntervezés után a webes csapat csak megszülte az új oldalt. Azt az oldalt, amelyből tökéletesen látszik, hogy ict- és humánmenedzsment területen mutatunk utat az it-telco üzleti világban. E kettős szerepvállalásunk mellett az ITB saját eventjei kaptak kiemelt szerepet, illetve a social media vonal bekapcsolásával az az ict-piacon eléggé egyedi közösségimédiabeli know-how is hangsúlyos szerephez jut.

Azt hiszem, nagyon tiszta, elegáns, az ITB irányvonalait tükröző weboldal látott napvilágot. Persze, nem öncélú volt ennek a határozott, megkülönböztető imázsú site-nak a létrehozása, hisz ettől a weboldal látogatottságának növekedését prognosztizáljuk. És persze bízunk az olvasók és a hirdetők pozitív visszajelzéseiben.