Karrier

Munkaerő-fejlesztés

A recesszióra adott munkáltatói reakciókról is árulkodik a napokban befejezett, a munkaerő-képzési terveket elemző felmérés.


A hazai vállalatok, szervezetek, intézmények mintegy kétharmada készít részletes munkaerő-fejlesztési tervet, tizedénél idén még nincs, de jövőre már lesz ilyen terv – derül ki a DGS Global nyolcszáznál több válaszadó közreműködésével készített kutatásából. Természetesen a mikro- és kisvállalkozásokra jellemzőbb az ad hoc fejlesztés, hiszen ebben a körben a képzési tervek kidolgozását a létszám nem indokolja.

 

Válságév

A 2009-es év gazdálkodási szempontból egyértelműen válságév volt – ezt tükrözi a munkáltatóknál megvalósított képzések összetétele is: a leghangsúlyosabb képzési programok (74 százalék) a szakmai ismeretek elmélyítését célozták. Különös jelentőséget kapnak ezek mellett a nyelvi képzések (58 százalék), hiszen a gazdasági lehetőségek több nyelven beszélő szakemberek után kiáltanak, de nem sokkal maradnak el a vezetőképző programok sem (47 százalék).

A hazai munkavállalók nyelv- és vezetői ismereteinek hiányosságai miatt alighanem még sokáig e kettő marad az első helyen; a vezetőképzés kimagasló szerepe arra utal, hogy „a munkáltatók jelentős része a szervezeti hatékonyság javításának lehetőségét a vezetői képességek fejlesztésében látja” – mutatott rá Dara Péter, a DGS Global Research ügyvezetője. A coaching 25 százalékos eredménye szerinte három, egymástól élesen eltérő helyzetet is jelenthet:

  • a jelentős költségteher miatt a válság áldozata lett e speciális képzési forma;

  • a coaching még mindig nem hódított tért a munkáltatók jelentős részénél;

  • a coachingot a munkáltatók nagyobb része divathóbortnak tartja, így a kezdeti sikerek után a témakör „kiégett”.

Ezek közül a felmérés eredményei az első lehetőséget támasztják alá, némi második esetes „felhanggal”; bár – teszi hozzá Dara Péter – arról sem szabad megfeledkezni, hogy a coaching nem minden munkavállalói csoportban alkalmazható hatékonyan és főleg költséghatékonyan.

 

Milyen alapon?

A munkáltatók döntő többségben (78 százalék) szervezeti igények alapján döntenek a fejlesztési programok mellett, sorrendben a következő (44 százalékkal) a képzési terv alapján meghozott döntés. A második hely önmagában nem volna meglepő, de felveti a kérdést: ha a felmérésben részt vevők 65 százalékánál készítenek képzési tervet, miért csak 44 százalékos mértékű a terven alapuló képzési döntés? Szintén meglepő eredmény, hogy a megkérdezettek több mint harmadánál a munkavállalói igények alakítják a képzési terveket. „Ez az arány még konjunktúra idején is magas volna, hát még recesszióban” – emelte ki a DGS Global Research ügyvezetője.


Azt is nehéz mire vélni, hogy miközben a munkáltatók igyekeznek racionalizálni költségeiket, és ennek során elsők közt a képzési büdzséket faragják le, hogyan lehetséges, hogy a képzés ára a válaszadók negyede szerint nem döntő tényező.

Természetes munkáltatói elvárás, hogy a képzés után a résztvevők teljesítménye javuljon; ezért fontos az is, hogy a teljesítményváltozást mérni tudják, bár számos olyan tényező létezik – a munkavállaló fizikai, mentális és egészségügyi állapota, a munkaeszközök alkalmassága, a munkakörnyezet stb. –, amelyeket az objektív és valódi eredmény érdekében figyelembe kellene venniük. Talán éppen ilyen okok miatt a munkáltatók közel harmada meg sem próbálja nyomon követni a teljesítmény változását.

Annál meglepőbb, hogy a válaszolók 22 százaléka „nem foglalkozik” a teljesítményjavulás mérésével, holott állítólag méri azt. Elgondolkodtató az is, hogy a válaszolók fele kismértékű javulást tapasztalt a képzés után, nagymértékűt csak 19 százalék, összesen 2 százalék pedig kis-, illetve nagymértékű romlást jelzett.

 

És jövőre?

A 2010-es képzési terveket firtató kérdésre adott válaszokból kiviláglik, hogy jövőre némileg nő a vezetőképzés súlya, de sajnos azoknak a cégeknek a száma is magasabb, amelyek semmiféle fejlesztést nem terveznek. Míg ugyanis a cégek 6 százaléka már idén sem képeztette munkatársait, a válság hatására ez az arány 2010-ben mindösszesen 7 százalék lesz, mert a válaszadók 3 százaléka az önrészt sem tudja hozzátenni a rendelkezésre álló szakképzési forráshoz.