Trendfigyelő

22_Robotics_Business_Review.jpg
Forrás: ITB
Trendjelentés az intelligens eszközök birodalmából

A munkahely nem szűnik meg, csak átalakul

A robotok, drónok, intelligens eszközök fejlődése eljutott egy olyan szintre, hogy minden vállalatnak érdemes elgondolkodnia, hogyan lehet őket a vállalat működésébe beilleszteni, mely folyamatokat lehet kiváltani vagy hatékonyabbá tenni használatukkal.

Az előrejelzések még mindig nem egyeznek meg abban, hogy a robotok, az intelligens eszközök vajon elveszik-e a munkahelyünket, vagy épp ellenkezőleg, újakat teremtenek. A World Economic Forum becslése szerint 2020-ra 15 fejlett és fejlődő gazdasággal rendelkező országban 1,5 millió állás szűnik meg, míg az Oxford Egyetem kutatói úgy gondolják, az elkövetkező negyed évszázadban a munkahelyek 47 százaléka megszűnik a robotika és a mesterséges intelligencia hatása miatt.

Mielőtt azonban túlságosan elszomorodnánk emiatt, érdemes a Gartner becslését is figyelembe venni. Szerintük ugyanis a munkahelyek nem szűnnek meg, csak módosulnak, átalakulnak, illetve emberek számára több új munkahely is keletkezik. Szerintük a mesterséges intelligencia hatása pozitív lesz, ugyanis 2,3 millió új munkahelyet teremt, miközben csak 1,8 millió szűnik meg 2020-ra, vagyis két év múlva. A munka elvégzéséhez szükséges képességek azonban változnak, az emberek több hozzáadott értéket jelentő munkák végzésében töltik mindennapjaikat.

 

Felgyorsult intelligens eszközök

A közvélemény-kutató cég szerint az intelligens eszközök terjedését a pozitív iparági példák is elősegítik. Egyre több és elterjedtebb az olyan ipari jellegű robot, amely hatékonyan kommunikál más robotokkal. Kiváló példát jelentenek erre az Amazon központjai, amelyeknél 45 ezernyi robotalkalmazott használja az előrehaladott leltározási rendszert – emberi ész számára ez szinte felfoghatatlan. Viszont könnyedén, egyszerűen együttműködnek az emberekkel is.

Az intelligens eszközöknek két kategóriája létezik: félig önállók vagy teljesen önállók. Nem kell megijedni, a teljesen önálló eszközök alatt sem olyan tárgyakat értünk, melyek mesterséges intelligencia jellegű szabadsággal felruházva önállóan, szabadon tudnának működni. Azt jelenti, hogy ezek a dolgok intelligensen működnek, függetlenek, és ellenőrzés nélkül képesek elvégezni az előre meghatározott feladatot, meghatározott időn belül. Az önállóságnak különböző fokozatait különböztethetjük meg, hiszen a korlátozott önállóságú és okosságú önjáró porszívó komplexitásban például különbözik az akadályokat felismerni és kikerülni képes dróntól.

 

Önálló gépek

Az is igaz, hogy az intelligens eszközök olyan dolgok, melyek igyekeznek minél természetesebb módon együttműködni környezetükkel, az emberekkel. Ehhez szükség van a célzott, ellenőrzés alatt tartott mesterséges intelligenciára, melynek fejlesztéséhez gépi tanulási eszközöket is használnak. A Gartner négy széles kategóriába sorolta az intelligens eszközöket: önálló gépek, drónok, robotika és MI vezérelte IoT.

Az önálló gépek megtestesítői, az önjáró autók ellenőrzött ipari környezetben (például bányászat vagy raktár) teljesítenek szolgálatot. Ezekben az ipari környezetben teljesen önállóan működhetnek. Tömeges elterjedésük esetén, általánosabb és kevésbé ellenőrizhető környezetben szükség van egy felügyelőre, egy emberre, aki közbeavatkozhat abban az esetben, ha a technológia felmondaná a szolgálatot. A technológiát komolyan teszteli egy sor IT-s és autóipari vállalat, mint az Uber, a Google, a Ford, a Volkswagen vagy a Honda. A technológia fejlődésével, annak kulturális elfogadásával a törvényhozás kevésbé lesz szigorú. Ennek ellenére a Gartner becslés szerint öt éven belül csakis felügyelettel működő, önálló autóval találkozunk tesztpályákon és ipari környezeteken kívül.

 

Drónok és robotok mindenhol

Az egységes európai drónszabályozás küszöbön álló elfogadása nagyban könnyíti a technológia terjedését. A drónok között vannak önállók, félautomaták és kézzel irányítottak. Az elkövetkező időszakban egyre gyakrabban bukkannak fel majd az égen, a különböző iparági szereplők is kísérletezgetnek velük. A nyilvánvaló csomagszállításon túl automata távfelügyeletre, bankkártyák, okiratok gyors banki kölcsönök célba juttatására is hadra foghatók majd.

Mit takar a jövő?

Érdekes technológiákat használnak manapság is a vállalatok, viszont nagyon izgalmasok a jövőbeni alkalmazási területek is. A Knightscope vállalat például olyan termékeket és szolgáltatásokat tervez, melyek független robotok segítségével, elemzés alapján jósolják és előzik meg a bűncselekményeket. A lakosság körében tapasztalt bűnözés közvetetten a vállalatokat is érinti. Gazdasági kutatók szerint minden bűncselekmény hatására egy ember elköltözik az adott városból, míg minden gyilkosság után 70 lakos választ más települést magának.

 

Az embereket mindig is elvarázsolta a géprabszolga gondolata, a mesterséges intelligencia fejlődése következtében már a küszöbön vannak. Terjedésüket segíti, hogy a hardvereszközök egyre olcsóbbak, a szoftverek pedig egyre több feladat ellátására képesek. Egyelőre csak korlátozott módon lehet őket használni, mint például robotok fogadnak és üdvözölnek bennünket egy vendéglőben, üzletben. Az Amerikai Egyesült Államokban igyekeznek ennél hasznosabb feladatokra is befogni őket. Tervező algoritmusok segítségével a robotok önállóan dolgoznak a földeken, mezőgazdasági feladatokat ellátva. Más intelligens rendszerek lehetővé teszik a mechanikus szüretelő rendszerek tervezését, optimalizálását, a prototípus kidolgozását és valós körülmények között történő tesztelésüket.

 

Mesterséges intelligenciával működtetett IoT

A mesterséges intelligenciát egyre gyakrabban építik be mindennapi tárgyakba, legyenek azok hangszórók, kórházi felszerelések. Ez a jelenség a párbeszéd alapú irányítás terjedésével egyre több nyelvre kiterjed, egyre többen tudják használni őket natívan. Gyakorlati megtestesülése az Amazon Echo, Google Home vagy Apple HomePod digitális otthoni asszisztensek – mindegyik egy egyszerű hangszóró, melyet vezeték nélkül egy felhőalapú szoftverhez, a háttérben futó mesterséges intelligenciához kapcsoltak.

A technológiát más iparágak is be tudják építeni mindennapjaikba. Például a digitális sztetoszkóp rögzíti és tárolja a szívütés és légzés ritmusát. Erre alapozva óriási adatbázisokat lehet építeni, melyekből MI támogatta orvosi asszisztenseket lehetne fejleszteni. Mivel érzékeny személyes adatokról van szó, az adatok biztonságát, sérthetetlenségét kell első körben biztosítani.


 

A stratégiai tervekhez válasszunk intelligens eszközöket!

Mit tehetnek ebben az esetben a technológiai vezetők? Első körben vállalati forgatókönyveket kell alkotniuk, melyben meghatározzák azokat az intelligens eszközöket, melyek a cég stratégiai terveinek megvalósításához hozzájárulnak. Ahhoz, hogy a vállalat életébe be lehessen illeszteni a intelligens eszközöket, a vállalat CIO-ja a többi stratégiai döntéshozóval közösen együtt gondolkodva, kreatívan, új felhasználási területeket találnak.

A hagyományosan kézzel végzett munkába is beilleszthetők ezek az eszközök, ahogy a félautomata feladatok tovább automatizálhatók. Például azzal kezdhetjük, hogy átgondoljuk, hogyan változnak a disztribúciós modellek a drónok hatékonyabbá, biztonságosabbá válásával, de megvizsgálhatjuk van-e helye az önvezető autóknak vállalatunk életében. Ugyanakkor átgondolhatjuk, milyen intelligens eszköz teszi majd hatékonyabbá, egészíti ki a meglévő fizikai munkát, hogyan valósítható meg a gyakorlatban az ember–gép biztonságos együtt dolgozása.

 

Vállalati és adatbiztonságra figyeljünk

Az első teendők között van továbbá az intelligens eszközök jelentette biztonsági kérdések megválaszolása. Pénzt spórolunk, amikor drónra vagy önvezető autóra bízzuk a szállítmányt, de vajon mennyire biztonságos mindez, eltéríthető pár kattintással? A vállalatoknak át kell gondolniuk és előre kell látniuk, milyen kiberbiztonsági kockázatot jelentenek az intelligens eszközök.

Az intelligens eszközök irdatlan adatmennyiséget generálnak. Az emberrel közös munka során a személyes adatok védelme kulcsfontosságú. A korábban zárt rendszerek API alapon működnek, megnyílnak a nagyközönség előtt, és egy éretlen ökoszisztéma részeivé válnak. A nyitás sérülékennyé teszi rendszereinket, ezért folyamatosan figyeljük, milyen lehetséges behatolási pontok keletkeznek. És ne feledjük, egy pilotprogram kiváló alkalmat biztosít a lehetőségek kockázatmentes kipróbálásához!